KezdíŐŐdik!!!

Azt hittem, hogy én megúszom... dehát végül is Rólam van szó... - miért is én maradék ki? (költői kérdés)... tehát kedves Lukács Úr, egyre többet beszél bizonyos dolgokról... mely eleinte nem zavart, később már elkezdtem rajta gondolkodni, hogy hogy is lesz... ma pedig egy történet után (amit hamarost megosztok Veletek is) konkrétan aggódok!

Tehát, az aggódásom tárgya a szüleivel való találkozás (no meg az egész olasz familíávál). Eddig ugye semmi probléma nem volt az ilyen szülőkkel találkozós "mókában", mert ugye kedvesaranyoslány vagyok, meg majd mosolygok és olyanakat mondok, hogy "jaj de szép lakás, és milyen ügyesen teccett berendezni" stb... Ebben az esetben azt, hiszem csak a mosolygás marad és a hit, hogy tényleg (!!!) kedvesaranyoslány vagyok... (olyanokat is tudnak, hogy én a kis magyar vagyok és biztos sajnálnak emiatt picit)...

Nos, a probléma ott kezdődött (és persze, hogy magam generáltam), hogy karácsonykor küldtem egy üdvözlőlapot belgikából OLASZUL!!!, innentől kezdve, azt hiszik a Paolisso családban, hogy én tudok... tudok beszélni meg minden, folyékonyan - HISZ- képeslapot is írtam... (persze, annyit, hogy mi van a képen és hogy boldog karácsonyt ). Tehát a képeslap a hűtőn (miután mindenkinek meg lett mutogatva)! a képeslap a hűtőn igenis nagy dolog! azt hiszem, ezen a hűtős ponton kezdtem el kicsit izgulni...

A mai történet pedig a következő. Tegnap az olasz mamma és babbo (apa) elmentek kis baráti vacsira és hogy-hogy nem szóba kerültem én... és az a barátjuk, orvos. történetesen sebész... és találkozni akar velem! és mikor elmondták neki, hogy "igen, Ő olyan magyar akinek barna haja van de kék a szeme" akkor meg még inkább... ("Igen, és persze, hogy tud olaszul!")... na azért, most már kezdek félni... mi lesz ha valami kísérlethez kellek neki (vagy ez már paranoia?)...

azt meg mondnom sem kell, hogy az csak a hab a tortán, hogy színházba meg együtt megyünk a szüleivel...

JaJ!