Ez történt velem ma. Jövök hazafele egyetemről. Igen, kérem szépen ez az az egyetlen nap a héten mikor egy darab (illetve 2 hetente változó) plusz egy órám van! Az ETR-ben különösen jól mutat egy teljesen fehér felülelt aminek órarend a címe és 1 - azaz egy - darab órám van bele írva. De nem térek el a tárgytól. Tehát jövök hazafele és rám telefonál egyetlen Anyukám, hogy ugyan hozzak már egy fél grillcsirkét valahonnan. (furcsa, hogy csak felet... eddig sose nem kértem felet!). No de kapva kapva az alkalmon eszembe jutott az Örs vezérnek terén lévő kis gurulós grill csirkés kocsi, ahonnan mindig csábító illatok szállingóznak (külünösen akkor, ha éppen rettentően éhes vagy). Sose nem vettem én ott semmit, csak álmodoztam róla... (de ezt keresztúri kis barátaim is tudják). Odamentem a jóillatú kocsihoz és egy mosolygós bácsinak elmondtam a rendelést. Ő pedig minden szó nélkül tette a dolgát. Mikor zacskóba tette a csirkét köhintettem egyet (mert kellett) erre a bácsinak megeredt a nyelve és ízes tájszólásban (valamilyenben) kérdezte, "Há' hogy teccik lenni? Mennyit teccett ezzel fekünni? nem lehet ezt rohanósan elintézni, ki kell kúrálni, nem megy ez csak úgy..." stb... én meg csak hüledeztem és próbáltam a többi köhögési ingeremet elnyomni... és "Igen - mondtam - nem sokat feküdtem, mert, hogy ide meg oda kellett mennem...". A bácsi megmondta, "de hogy aztán tessék má' nekem meggyógyulni!" és persze, hogy megígértem neki, hogy igen.
Ki hinné, hogy az Örs vezér terén a grillcsirkések ily' kedvesek és tájszólásosak! Aki nem hiszi járjon utána! (a fél csirke meg nagyon finom volt*)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése